Igen...minden percben....egész nap...még álmomban is :/ Most, hogy így itthon vok /betegen és egyedül/ van időm gondolkozni... mostantól nem fogom annyiban hagyni a dolgokat...harconi fogok minden olyanért, ami nekem fontos. csak aztán sikerüljön visszaszerezni..."Aki sosem kockáztat, annak nincs mit remélnie."
<-- hát de nem??
Hogyha vki most megkérdezné hogy mit is érzek talán azt válaszolnám, hogy főként ürességet, aztán néha reményt, iszonyatos fájdalmat,azt egyfolytába, szó szerint érzem, h összetört a szívem... lehet h ez most túlzásnak hangzik, de télleg ezt érzem...
mennék már suliba...talán ott sok minden el tudná vonni a figyelmemet arról, ami minden perce itt lebeg a szemem előtt...
jah...am tök szar h üres a képkeret, a boci meg repült... :/ nem birok rájuk nézni... minden rá emlékeztet... minden percben azok az emlékek üldöznek, amikor még nem gondoltam arra h vmikor vége lesz... és hiába akarom, nem tom kiűzni ezeket az emlékeket a fejemből... én ezt már nem birom tovább...:'(
"Mit ér a szó, ha nem kimondható,
Az érzés mely bennem él, s remél.
Szívem lüktet még, érzem van remény,
Szerelmes szívem érted él.
Kérlek mond, szeretsz még!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése